Az időt mindig magunktól lopjuk el – Pap Csilla a túlzsúfolt hétköznapok és a halogatás pszichológiájáról

Egy kávézóban ülve, a reggeliző embereket figyelve sok minden kiderül arról, hogyan viszonyulunk a saját időnkhöz és egymáshoz. Pap Csilla személytervezési szaktanácsadó és párkapcsolati mediátor gyakran figyeli meg az ilyen hétköznapi helyzeteket. Azt tapasztalja, hogy az elmélyült figyelem ritka: a beszélgetéseket folyamatosan megszakítják a telefonra vetett pillantások. A szakember a 99.2 Vörösmarty Rádió Lélekbúvár beszélgetések című műsorában Palkó Zsuzsi műsorvezetővel járta körbe, hogy miért bánunk olyan pazarlóan az időnkkel, és milyen pszichológiai okok húzódnak meg a halogatás mögött.

Papírra vetett struktúra és az érzelmek kezelése

Bár a digitális naptárak korát éljük, a legmodernebb alkalmazások is hatástalanok maradhatnak, ha a belső ellenállást nem kezeljük. Ezt a pszichológiai hátteret erősítik meg Dr. Tim Pychyl kutatásai is, amelyek rámutatnak: a halogatás valójában nem puszta időmenedzsment-zavar, hanem sokkal inkább érzelemkezelési probléma, ahol pótcselekvésekkel menekülünk a feladatok okozta negatív érzések elől. Részben ezért is esküszik Pap Csilla a kézzel írott határidőnaplóra. Úgy véli, a papírra vetett feladatoknak sokkal nagyobb súlya van az idegrendszer és a psziché számára.

„Én szeretem látni struktúrálva a napomat” – mondta az interjúban a szakértő, hozzátéve, hogy a teendőket érdemes előre priorizálni, hogy a nap folyamán már ne kelljen az energiát a feladatok rangsorolására pazarolni. A rendszerezéshez egy egyszerű, négyosztatú mátrixot javasol, amelyben a teendőket aszerint lehet csoportosítani, hogy mennyire sürgősek és fontosak. Egy orvosi vizsgálat például azonnali és elengedhetetlen intézkedést igényel, míg egy jövő évi nyaralás tervezése sem nem sürgős, sem nem fontos azonnal, így teret enged a szabadabb időbeosztásnak.

Amikor másokért áldozzuk fel magunkat

Az időbeosztás hiányosságai sokszor nem a technika, hanem a mélyebb önismeret hiányára vezethetők vissza. Például a segítő szándék is könnyen átcsaphat káros önfeláldozásba. Pap Csilla egy idős hölgy esetét hozta fel példaként, aki saját rossz egészségi állapota ellenére is átszelte a várost, hogy egy ismerősének gyógyszereket váltson ki.

A szakember szerint az ilyen helyzetekben érdemes feltenni a kérdést: vajon miért vállaljuk túl magunkat? Azért, mert valóban cselekedni akarunk, vagy saját határainkat figyelmen kívül hagyva, áldozatszerepben keressük az igazolást?

„Az időt ugye mindig magunktól vesszük el” – hívta fel a figyelmet Pap Csilla. Mint mondta, autót, ruhát vagy akár új kapcsolatot is találhatunk az életben, de a születésünk pillanatától folyamatosan fogyó idő egy soha vissza nem vásárolható erőforrás.

Kapcsolati dinamikák és az elkerülhetetlen kiégés

Az idő menedzselése a párkapcsolatokban is kardinális kérdés. Gyakori felállás, hogy az egyik fél – aki gyakran már gyerekkorában is megszokta a felelősségvállalást – átveszi a kapcsolat és a család teljes menedzselését a háziorvos felhívásától a gyerek iskolai ügyeinek intézéséig. A másik fél mindezt kényelmesen elfogadja, ám ez a fajta aszimmetria hosszú távon a terheket viselő fél teljes kimerüléséhez vezethet.

A túlzott feladatvállalás, a folyamatos „túlélő üzemmód” és az ehhez társuló stressz fizikai tüneteket – alvászavart, pánikrohamokat, magas vérnyomást – is produkálhat.

„A túltolás az mindig valahová vezet. Tehát előbb-utóbb a folyamat valahová be fog érkezni, vagy így, vagy úgy, de meg fog mutatkozni” – fogalmazott a szakember, kiemelve a tudatos pihenés és a nemet mondás fontosságát.

Pap Csilla szerint, mielőtt igent mondunk egy feladatra vagy tartósan belemegyünk egy megterhelő helyzetbe, egyetlen szűrőkérdést érdemes csak feltenni magunknak: vajon ez a dolog tíz év múlva is fontos lesz számunkra?